Navigáció

Metróval érkeztem síelni

on 2016. március 25.

Igen, ilyen van, nem is oly messze tőlünk. A Világ legkisebb és legmagasabban fekvő metrója Auszriában, Serfaus településen található közel 1.500 m magasan.

A kis település vezetősége először 1970-ben döntött úgy hogy az autóforgalmat kizárja utcáiról, és buszokkal szállítja a síelőket. Azonban ezek a járatok is hamar zsúfolásig megteltek, és nagyban megnehezítették az ott élők és a turisták életét is, állandóak voltak a torlódások, és Serfaus kezdte elveszíteni nyugodt alpesi hangulatát. Így a városvezetők mérnökök segítségét kérték a helyzet megoldásához. A kérést követően innsbrucki mérnökök javaslatára elindult a metróépítés, ami másfél évet vett igénybe! A metró 1986 jan.16-án indult útjára. A település bejáratánál óriási parkolóházat építettek és az autók végleg kiszorultak a kis ékszerdobozból.

Serfausnak 1100 állandó lakosa van és 6400 vendéghellyel rendelkezik. Testvér települései Fis és Ladis, ezekkel a falvakkal sípályákon keresztül is összeköttetésben van. Ez a pályarendszer szinte bármely TOP listán az első 5-ben szerepel. Hossza: 220 Km, van extrém fekete pályája, exkluzív éttermei, téli vidámparkja, szóval fantasztikus hely. Mi 5 évvel ezelőtt jártunk ezen a terepen, és a mi TOP listánkon a mai napig magasan vezet az összes osztrák, olasz és francia pályarendszer és sítelepülés előtt:-).

Próbáljátok ki Ti is, legfrissebb ajánlatunk: Serfaus, január 12-16. 4****panzió reggelivel 55 Euro/fő-től.
Ajánlatkérés, bővebb információ: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

captcharefresh
Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: