Navigáció

Napvédelem a hajón

on 2016. április 27.

Ahogy bármely nyaraláson, úgy a hajózás során is körültekintően kell napoznunk, ehhez adunk most egy-két jó tanácsot mindazoknak, akik nem szeretnének leégni!

A napra szükségünk van, hogy jól érezzük magunkat, illetve fontos szerepe van a D vitamin termelésben, ami nélkülözhetetlen a csontunk szerkezetének erősítésében. Ugyanakkor a napsugarak bizonyos fajtái károsak lehetnek a bőrünkre, különösképpen az UVA és UVB sugarak, leginkább 12-16 óra között nem tanácsos napozni.

Sokan tévesen kezelik a napvédő krémeken feltüntetett fényvédő faktor jelentését is. A faktor szám azt adja meg, hogy az adott faktorszámú naptejet használva mennyi idővel tovább tartózkodhatunk a napon, anélkül, hogy leégnénk. A faktorszám csak az UV-B sugárzással szembeni védőhatásról ad információt, a szintén káros UV-A sugárzással szembeni védelemről nem nyújt a tájékoztatást.

A következő képlet segítségével kiszámolhatjuk a naptej használata mellett napozással tölthető időt: a bőr saját védelme mellett napozással tölthető idő x a használt naptej faktorszáma = az a maximális idő, amit naponta a napon tölthet anélkül, hogy leégne a bőre.

Nézzünk egy példát! Ha valaki 8-as faktorszámú naptejet használ, és bőrtípusának megfelelően 20 percet tartózkodhat a napon leégés nélkül, az 8 x 20 perc, vagyis 160 perc. Ezt az időt az sem hosszabbítja meg, ha újra és újra bekeni magát naptejjel, és ahhoz, hogy ennyi időt tölthessen a napon a napvédő krémet többször is fel kell vinnie bőrére, mert a ruha vagy az izzadtság könnyen letörölheti.

A hajón további védelemre szolgál a bimini, mely a legtöbb hajón alap felszereltségnek számít. Ez a cockpit fölé nyitható vászon tető, mely nagyon jól jöhet legfőképp akkor, ha gyermekek is tartózkodnak velünk a hajón. Bérlés előtt mindenképpen tájékozódjon arról, hogy biminivel is felszerelt-e a választott hajó.

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: