Navigáció

KULISSZATITKOK-hajók belülről

on 2018. február 06.

Legfrissebb bejegyzésünkben igyekszünk bemutatni a vitorlás hajókat belülről is. Sokan azt gondolják első ránézésre, hogy ezekben a hajókban kényelmetlen, szűk kabinok vannak, amikbe maximum csak bebújni lehet. Nos, mindenkit megnyugtatunk, a tengereken bérelhető charter hajók élhető, sőt, néha szinte luxus szintet biztosító élettérrel rendelkeznek. Tartsanak velünk, és nézzenek körbe!

Természetesen senkit nem szeretnénk megtéveszteni, nem egy 3 méteres belmagasságú belvárosi lakásba csöppenünk,ha vitorlázni indulunk, de nézzük szépen sorra.

A cockpitből zárható ajtó vezet lépcsőkön keresztül a szalonba. A szalon gyakorlatilag egy amerikai konyhás nappali megfelelője lehet. Talán sokaknak meglepő, de teljesen normális belmagassággal rendelkeznek a hajók szalonjai, így nem kell lehajtott fejjel közlekednünk. A szalonban található az úgynevezett étkező rész asztallal és ülőhelyekkel. Ez az asztal sok esetben leengedhető, így máris egy óriási francia ágyat tudunk varázsolni. Ahol leengedhető az asztal, ott az asztalra illeszthető szivacsot is szoktak biztosítani a bázison, hogy teljes legyen a komfort.

Szintén a szalon részét képzi a konyha. A charter hajók konyhái teljesen felszereltek, akárcsak egy apartman. Most már a legtöbb bázis még mosogatószert, szivacsot és konyharuhát is biztosít, valamint  a kávérajongóknak kapszulás kávégéppel kedveskednek. Bizonyos hajókon még mikróval is találkozhatunk. Általában 2 rózsás gáztűzhellyel és sütővel vannak felszerelve a hajók, továbbá egy felülről tölthetős hűtővel, és egy oldalra nyílóval. Érdemes alaposan körbe néznünk, amikor a hajót feltöltjük Élelmiszerekkel, ugyanis a hajók tele vannak elsőre szinte észrevehetetlen tárolókkal. Érdemes benéznünk a szalonban elhelyezett ülések alá, a szalon asztalában is találunk üvegek tárolására alkalmas helyet, továbbá a hajópadlók is fel vannak szerelve tároló helyekkel. ( ide érdemes olyat rakni, ami vízálló)

Hajótípustól függően változhat a szalon elrendezése, van ahol akár 2 oldalon is találunk ülő/fekvőhelyet, van ahol U alakú az elrendezés, illetve létezik most már olyan modell is, ahol szinte mindenhol leülhetünk. Attól függően, hogy milyen hajót béreltünk, van ahol a szalon rész emelve, vagy süllyesztve van a kabinokhoz képest.

A hajók kabinjai franciaágyasak, emeletes ágyasak, vagy külön álló ágyasak lehetnek és szinte minden esetben rendelkeznek nyitható ablakkal. Itt már fontos előre átgondolnunk, hogy kikkel hajózunk együtt. Érdemes figyelembe venni, hogy azoknál a hajóknál, ahol az orrban egy franciaágyas kabin van, ott általában az a legtágasabb. Abban az esetben, ha a hajó orrában 2 kabin van ( osztott kabin), úgy ezek nem feltétlen kényelmesek 2 felnőtt embernek. Ha már bejegyzést írunk erről, akkor írunk őszintén a számokról is J Az osztott orrkabinok esetében inkább gyermekeket érdemes oda rakni, vagy 1-1 felnőttet.

Az emeletes ágyas kabinok felső szintjei szintén gyermekeknek, vagy maximum 150-160 cm-es nőknek ideális.

A hátsó kabinok szintén franciaágyas kabinok, itt általánosságban elmondható, hogy kényelmesen elfér egy páros. Természetesen a 2 méteres, 150 kilós férfiaknak nem lesz az ideális ez a kabin sem, de ekkor jöhet jól a katamarán :-)

A katamaránok legtöbbjén 4 db teljes értékű  franci ágyas kabin található, ha az abszolút kényelemre utazunk, akkor érdemes kipróbálni a katamaránokat.

Minden kabinban találhatóak tárolásra alkalmas helyek biztonsági gombbal, tehát nem kell attól félnünk, hogy nagyobb hullámzás esetén minden ruhánk a földön/ ágyon landol.

Erre érdemes odafigyelni, hogy minden esetben zárjuk jól az ajtót, a kisebb nyitott rekeszekbe olyat helyezzünk aminek nem baj, ha adott esetben elrepül, és figyeljünk oda, hogy ha vitorlázunk, akkor legyen zárva a kabin ablak. Egyrészt nem lesz tiszta só az ágynemű, másfelől nem fog beesni senki a nyitott ablakon véletlenül sem :-)

A zuhanyzó és a WC többnyire egy helyen van. Ha valami kényelmetlenséget jelenthet, akkor talán a szűkebbre tervezett zuhanyzók. A hajó típusától függően változik, hogy egy hajón hány fürdő található, de ez az ajánlatban minden esetben látható. A katamaránok többségén mind a 4 kabinhoz tartozik fürdő, ezek valamivel nagyobbak is,mint az egytestű vitorlásokon.

Amit kiegészítésként érdemes tudni: a hajótípusoktól függően eltérő kabin elosztással találkozhatunk, illetve attól függően, hogy honnan van a hajó, más lehet a kárpit, a bútorzat és a felszereltség is.

Az alábbi videóban körbenézhetünk egy Bavaria 45-ös cruiseren, a választásunk pedig azért esett erre a hajóra, mert a bérlők körében ez az egyik leginkább keresett típus:

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: