Navigáció

TENGERI BETEGSÉG- tippek, praktikák

on 2018. május 03.

Ha először mész hajózni és fogalmad sincs arról, hogy bírod majd a hajózást, akkor érdemes felkészülni egy-két dologra. Sokan még utazás előtt stresszben vannak attól, hogy vajon nem lesznek-e tengeri betegek, ha igen, akkor mégis hogy küzdhetik le. Van-e rá gyógyszer, alternatív gyógymód, homeopátiás készítmény, és mit tehetünk, hogy megelőzzük?

Szögezzük le, hogy tengeri betegség még azoknál is előjöhet, akik évek óta hajóznak, de adott esetben soha nem fogtak még ki olyan igazi jó kis (1-2 méteres)  hullámokkal teli tűzdelt több órás túrát, de alapvetően inkább azoknál szokott előfordulni, akik buszos utazásokon is észlelték már, hogy nincsenek jól, vagy azoknál akik erre kicsit jobban rástresszelnek.


Alapvetően az utazási beteség (kinetózis), vagy köznyelven tengeri betegség- mely nagyjából minden harmadik embert érint- a belsőfül egyensúly működésének zavara, melyet a test vagy szemek által érzékelt állandó mozgás okoz. A belső fülben található egyensúlyszerv nem képes a szem által felfogott ingereket és a jármű imbolygó hatását kiegyensúlyozni, melynek eredménye a rosszullét. Kialakulhat bármely járműtípuson, vagy akár a vidámpark körhintáján, hullámvasúton is. Mivel klasszikus értelemben a kinetózis nem betegség, így nem gyógyítható.  Tengeribetegségre az emberek 33%-a hajlamos, a tünetek fokozatosan alakulhatnak ki, azonban a szervezet állapotát és az esetleges rosszullét mértékét számos tényező, - így elsősorban az egyéni tűrőképesség és az akaraterő befolyásolja.
Tünetei: hányinger, hányás, szédülés, kábaság, fejfájás,rossz közérzet, aluszékonyság, kimerültség.

Ha hajózni mész az alábbiakat javasoljuk:
-Helyezkedj el a hajón úgy, hogy minél kevésbé mozogjon a hajótest a lábad alatt. Minél közelebb vagyunk a vízfelülethez annál jobb, és a hajó hátsó része is kevésbé mozog mint az eleje.
-Ne a zárt kabinban, hanem a friss levegőn tartózkodj! Ha szerencséd van nem kell a büdös kipufogó gázt sem szívni.
-Ha tudsz,  feküdjünk le a hossztengely irányába, csukd be a szemed, esetleg aludj!
-Ha nincs más lehetőség koncentráljunk a horizontra !
-Egyél nyugodtan! Ülj ki a cockpitbe, élvezd a friss levegőt és a napfényt!

Természetesen a tüneteket lehet enyhíteni, erre szolgálnak az alábbi gyógyszeres, illetve alternatív megoldások: 

Tengeri betegség elleni csuklópánt: a csuklópánton elhelyezett műanyag gomb a csuklón található, úgynevezett Nei-Kuan akupresszúrás pont nyomásával segít enyhíteni a tüneteket! Hatását kb. 2-5 perc elteltével fejti ki.
Tengeri betegség elleni tapasz: a 100%-ban gyógynövényekből kifejlesztett tengeribetegség elleni tapasz segít az autó, hajó, repülő, vonat és egyéb közlekedési eszközök által okozott rosszul-létek (hányás, hányinger, szédülés...) leküzdésében, enyhítésében.
Deadalon: a Daedalon tabletta különböző eredetű hányinger és hányás megelőzésére és kezelésére szolgál. Alkalmazható többek között bármely jármű kiváltotta utazási betegségben, különféle hányingert kiváltó eszközös vizsgálatok előtt, vagy szédüléssel is járó középfül eredetű émelygéskor (például Méniere-szindróma). Érdemes figyelembe venni, hogy ezzel a gyógyszerrel elég erős aluszékonyság jár együtt.
Dramina/ Dramamine: csodaszer, a halászok is ezt vetik be, ha valami ütős kell. A Dramina egy antihisztamin, antiemetikus, nyugtató szer, amelyet a kinetózis tüneteihez alkalmaznak. Elég jól működik, és nincs olyan erős álmosító hatása, mint a deadalonnak.
Cocculine: homeopátiás készítmény, a szervezet öngyógyító törekvésének serkentése - gépkocsiban, repülőn és tengeren - az utazáskor fellépő rosszullétek megelőzésére, ill. terápiás kezelésére.

Fontos, hogy minden gyógyszert az utasítások szerint vegyünk be. Érdemes még utazás előtt beszereznünk és elolvasnunk a tájékoztatót, hogy mikor és hogyan kell szedni.

Személyes tapasztalatok: sok esetben az először hajózók inkább rástresszelnek erre a kérdésre és pszichésen lesznek ,,rosszul”. Természetesen van, aki valóban szervileg is tengeri beteg, de ha valaki ismeri magát és a szervezetét, akkor képes ezzel hosszú éveken át együtt élni, és körbehajózni a világot.
Ha útitársunkon azt vesszük észre, hogy sápadt, szokatlanul csendes, vagy rosszul van, akkor semmiképp se engedjük a kabinba, vagy a szalonba, ugyanis  a levegőhiány még inkább felerősíti a tüneteket. Fektessük ki a cockpitbe, vagy a legjobb, ha átadjuk neki a kormányt ( természetesen hozzáértő hajóvezető felügyeletével) és így a figyelmét a távolba fogja helyezni, és a feladatára fog koncentrálni. Ez sokszor beválik. Ha pedig már bekövetkezett a baj, akkor figyeljünk arra, hogy a rosszullét után pótolja a folyadékot az útitársunk, nehogy kiszáradjon. Főleg olyan hajós utaknál fontos ez, ahol adott esetben már előre tudjuk, hogy hosszú út áll ellőttünk, ráadásul hullámokkal tele.
Nem mellesleg egy hűsítő fagylalt is jót tesz :-)

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

captcharefresh
Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: