Navigáció

Helyszínszemle I. - Horvát kikötők A-tól Z-ig

on 2016. március 24.

Alábbi bejegyzésünkben az Isztriát szeretnénk bemutatni Nektek, rövid leírásokkal, ismertetőkkel. A folytatásban Horvátország további kikötőit is sorra vesszük, bízunk benne, hogy hasznos információkkal szolgálunk Nektek. Első bejegyzésünkben lássuk az Isztria főbb városait, kikötőit.

UMAG: Horvátország északi átjárója, már az ókorban is fontos stratégiai központ volt. Óvárosának városfalromjai és ódon utcái romantikus hangulatot árasztanak. Halvendéglőinek specialitásai maradandó élményt kínálnak a gasztronómia szerelmeseinek. Minden nyáron megrendezik a Római napokat, ahol a római idők emlékére a rendezvény keretében korhű ruhába öltöznek és kóstolót tartanak Róma jellegzetes étkeiből. Itt kerül megrendezésre az UmaGOblues gitár és blues fesztivál is. Kikötője az Isztria legjelentősebb borkikötője, nyáron határátlépő és révkapitányság üzemel a marinában.


NOVIGRAD: Ez a kisváros megőrizte középkori báját, velencei kőcsipkéivel, épségben megmaradt városfalával, picinyke üzleteivel sajátos hangulatot áraszt. Kikötője alkalmas konferenciák, rendezvények szervezésére is, fedett medencéje rossz idő esetén is fürdési lehetőséget kínál.


POREC: Ez az UNESCO világörökség részét képező városka egy szigetecske által védett kikötő köré épült. Hangulatos terein megannyi kávézó és étterem csábítja pihenésre a vendégeket. Kikötője az óváros szívében helyezkedik el, így a hajóból kilépve máris elmerülhetünk gazdag kulturális örökségében.


VRSAR: Egy festői halászfalu, több mint 2000 éves történelmi örökséggel. A Limski csatorna torkolatában fekvő település egy kis dombra épült - harangtornya már messziről észrevehető. Sajátos kontrasztot nyújt modern nyüzsgő tengerparti promenádja és a dombon meghúzódó történelmi óvárosa. 18 lakatlan szigettel a közelében kitűnő célpontja a nomád felfedezéseket kedvelő hajósok számára. Kikötője saját töltőállomással rendelkezik, nagyobb jachtok (15 m-es vízmélységig) befogadására is alkalmas. A város közelében található másik kikötő - Marina Funtana inkább charter hajók fogadására felkészült kikötő. Itt búvárközpont is található.


ROVINJ: Ezt a gyöngyszemet méltán nevezik a horvát Velencének is. Hangulatos sikátoraiba érdemes beleveszni, közben biztosan útba esik a művészek utcája a Grisia, amit Rovinj Montmartre-jának is neveznek. Ha könnyű ebédre vagy vacsorára vágysz, vásárolj be friss halat és helyi olivabogyót, zöldségeket piacán, páratlan ízélménnyel gazdagodhatsz. Kikötője a város központjától kb. 1 km-re található fenyőerdővel körül vett területen. A Sveti Katarina sziget minden széltől megvédi a marinát.


PULA: Horvátországban egyedülállóan a római kori emlékek a város szerves részévé váltak, legmarkánsabb épülete az Aréna. A város lüktető artériája a Sergijevaca utca, zsúfolva kis üzletekkel, bárokkal, hangulatos édességboltokkal. Sajátos megoldásokat találtak a régi erődök használatára is - a Punta Christo club és fesztivál színhely méltó példája ennek. A város közvetlen közelében két kikötő is fekszik, Marina Veruda a környezetvédelemért tett erőfeszítései miatt Kék zászlót is kapott, míg az ACI Marinában révkikötői kapitányság kirendeltség és vámhivatal is működik. A várostól kicsit távolabb található Pomer kikötője, közelében gyönyörű strandok húzódnak.

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: