2018-as bejáró túránk után nagyon vártuk, hogy visszatérhessünk Malajziába. Tudtuk, hogy szép lesz, izgalmas és nagyon tartalmas 2020-ban is. És így is lett😊.
Már a budapesti reptéren megkezdődtek a kalandok. A korona vírus miatt, már a reptéren maszkot osztottunk és úgy döntöttünk, semmi sem szegi majd jó kedvünket. Indulhat a nagy kaland, a vízen tuti nem ér utol bennünket sem a vírus, sem az azt övező hisztéria.
Dubai átszállás követően érkeztünk meg Kuala Lumpurba. Hotelünk a Petronas-ikertornyok árnyékában volt, tökéletes otthont adva a 2 napos ott tartózkodásunkhoz. Igazi, keleti kényelemben volt részünk, pár lépésre a város főbb nevezetességeitől. Megérkezésünk estéjén, egy gyors kis talkshow-val indítottunk a szálloda bárjában. Egy Kuala Lumpurban élő hölgy volt a beszélgető partnerünk, akitől sok-sok érdekes és útikönyvekben nem található információkkal gazdagodtunk. Látásmódról, oktatásról, ingatlan és vállalkozási ügyekről, vallásokról, gazdaságról és sok minden egyébről is szó esett.
Amit Kuala Lumpurban mindenképp látni kell, azt egy egész napos vezetett túra alkalmával megnéztünk, átéltünk és megcsodáltunk. A Petronas- ikertornyokban mi voltunk az első látogatók, felemelő érzés volt a 8 millió lakosú Kuala Lumpurt felülről is megcsodálni. A Batu Caves indiai templom és a Nagy Kínai templomot követően, visszatértünk Kuala Lumpur történelmi központjába, ahol besétáltuk a főteret, a Nagy Mecset környékét és a KL City Galeriben összesítettük a látottakat és a frissen megszerzett történelmi tudásunkat. Malajzia egy igen fiatal ország, melynek elődje több szultánság volt, és nagyon érdekes, hogy eddig bármilyen átalakuláson ment keresztül, legyen az egyesülés, szétválás, elszakadás és világháború, mind viszonylag csendben és harcok nélkül tudott lezajlani, ami tiszteletre méltó dolog egy ilyen színes sok-sok nemzetiséget és vallást ötvöző országban.
Esténként a skybarban koktélozva átbeszéltük a napi tapasztalatainkat. Ami nagyon vicces volt, hogy belépéskor nem a táskánkat nézték meg, vagy az öltözetet ellenőrizték, hanem lázat mértek minden vendégnél….mi átmentünk a szűrőn😊
Elérkezett az újabb repülés napja. Felkaptuk a maszkokat és Kuala Lupurból átrepültünk Langkawira. Langkawi Malajzia talán ,,leglazább” szigete. Itt vámmentesen lehet vásárolni és még alkohol is kapható a boltokban, remek szállodák és beach bárok várják a hajósokat is.
A hajóinkat a Royal Langkawi Marinában vettük fel. Egy igazi kis ékszerdoboz kikötőben, ahol boltok, éttermek, masszázsszalon és medence is várja a kikötő vendégeit. A hajóátvételt követően, elvégeztük a vámügyintézést is, mivel ahhoz, hogy áthajózzunk Thaiföldre ez elengedhetetlen.
Első napunk az Adamán-tengeren remekül telt, többször csobbantunk a 28 fokos vízben és délután egy meseszép part előtt horgonyoztunk le, ahol a 4 Season hotel is található. Az éjszakát horgonyon töltöttük, az olykor-olykor 20 csomó fölé erősödő szélben. Reggel a hiperaktív utasok, edzéssel indították napot, volt aki homokban futott, sétált , vagy épp köredzésnek vetette alá magát. 25 perc mozgás ebben a páratartalomban bőven fölért egy órás itthoni mozgással. 10 órára motoros hajók érkeztek a katamaránjainkoz és elkalauzoltak bennünket a Kilim Geoforest Park mangroove erdejébe. Etettünk nagy maláj sasokat, áthajóztunk a majmok városán, és besétáltunk a denevérek barlangjába is. A túrát egy hal farmon zártuk, ahol lehetett ráját simogatni és ragadozó halakat is etetni😊
Délután behajóztunk a Telaga Marina előtti csodaszép öbölbe, ahol nyugodt körülmények között éjszakáztunk szintén horgonyon. Másnap reggel a korán kelők fellátogattak a sziget csúcsára egy igen csak tájidegen Doppelmayer felvonóval😊, átsétáltak a sziget legfőbb látványosságának titulált Sky Bridgen és felejthetetlen élményekkel tértek vissza a hajókra.
Vízvételt követően, nekivágtunk a nagy útnak és átkeltünk Tahiföldre. A 25 mérföld alatt volt lehetőségünk vitorlázni is , de sajnos ahogy a többi napon így ekkor is dél körül elcsendesedett a szél. Motorlázva értük el Koh Lipe szigetét. Egy nyüzsgő, de egyben kristálytiszta vizű öbölben horgonyoztunk le, ahonnan a bocikkal pikk-pakk elértük a sziget éttermekkel, bárokkal masszázsszalonokkal díszített partját. Itt mindenki talált a kedvére és fogára való elfoglaltságot. Egy pillanat alatt megszerettük ezt a paradicsomi szigetet, még akkor is ha a vám ügyintézés a ki és bejelentkezésünk nem is ment olyan gyorsan.
HAMAROSAN FOLYTATJUK A II.RÉSSZEL! :-)