Navigáció
on 2019. május 08.

Autós mozi, OK. Na de hajós mozi? Na jó, nem a hétköznapi charterben létezik ez a fogalom, de egyre több mega yachton bizony jó programnak bizonyul egy hajós mozi. Luxus környezet, friss levegő, minimális nézőszám, koktél, egy kis nasi és már mehet is a film. Lássuk ki hogyan csinálja:

Bővebben
on 2019. április 29.

Egyre több ügyfelünk dönt úgy, hogy kicsit távolabb merészkedik, és túllép Horvátország már jól megszokott és bejáratott útvonalain. Ekkor jön az ötletelés, hogy merre is induljon, repülővel, vagy autóval vágjon neki a nagy útnak, és ha már megszületett a döntés, hogy Görögország legyen az úticél, akkor mégis merre hajózzon? Adunk egy kis segítséget, hogy szerintünk merre érdemes. Íme :-)

Bővebben
on 2018. október 16.

Mint minden évben, így idén sem tétlenkedtek a legnagyobb hajógyártó cégek. Aki szereti a hajókat, a vízi sportokat annak mindenképpen érdemes ellátogatnia Düsseldorfba 2019 januárjában, ahol az év hajója díjat is átadják majd több kategóriában is. A horvát flották is bővítik palettáikat, így jópár 2019-es gyártású hajóból lehet majd választani. Hangsúlyozzuk, hogy alapvetően a kiállítási darabokból szemezgetünk, amik mindig sokkal több extrával és felszereltséggel bírnak, mint amivel majd a charterben találkozhatunk, de alapvető tulajdonságait tekintve nem változnak. Lássuk hát:

Bővebben
on 2018. június 20.

Malajziában jártunk nemrég, ahonnan rengeteg élménnyel tértünk haza. Az első két részben már írtunk az utazásról, Kuala Lumpurról, a dzsungel túránkról, az első 3 hajós napunkról. Itt olvashatjátok a folytatást, amiben kiderül hogyan fogtunk sas-t:

Bővebben

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: